~KIÚT~ 4. rész

Bianka izgatottan futott végig a folyosókon, és lendületből bedörömbölt Mr. Nixon irodájának ajtaján. Első útja az Irányító Központba vitte, de nem volt ott.
- Szabad - kiált bentről William. A lány a futástól lihegve és szégyenében elvörösödve lép be a terembe. Túl hevesen kopogott azon az ajtón. - Bianka, jó reggelt! - üdvözli csillogó szemmel, széles mosollyal az arcán. Bár a mosoly őszinte volt és kedves, a lány gyomra mégis felfordul tőle. Ez a férfi - még ha nem is látszik rajta - a kapitóliumi gőg megtestesítője.
- Önnek is - erőltet magára egy mosolyt. - Nem zavarom sokáig magát, csak...
- Önt mindig szívesen látom - vág közben mosolyogva a férfi. Bianka hirtelen nem tudja, hogy kéne erre reagálnia, mivel ez egy bók volt, aminek csak akkor tudna örülni, ha félre tenné a viszolygását és az undorát. Simán elengedi a füle mellett a bókot és folytatja.
- A mentorokkal szeretnénk riportokat készíteni. Esetleg van ötletet, hogy hol találom meg őket? - hadarja gyorsan a lány. William ráncolni kezdi a homlokát.
- Kire gondoltál konkrétan? - kérdezi elgondolkodva. - Mert a legtöbben a szálláson vannak, de néhányuk jelenleg is tárgyal a támogatókkal.
- Beete ha van rá lehetőség - vágja rá Bianka. - rá kíváncsiak  legjobban az olvasók. - tartja a színjátékhoz magát a lány. Muszáj kettesben beszélnie vele.
- Beete? - rökönyödik meg William. - Ő volt a legnépszerűbb? - kérdezi hitetlenkedve. - Hát rendben... szerintem ő pont a szálláson tartózkodik jelenleg. Megkérjem Morphiliát, hogy kísérjen át? - ajánlja fel mosolyogva a Főjátékmester.
- Nem köszönöm, így is elég szívességet tett már nekünk - mosolyog bájosan a lány, de igazából nem szeretné, hogy a nő bármit kihalljon a beszélgetésből és gyanakodni kezdjen. - Eltalálok egyedül is oda. Köszönöm a segítségét - köszön el és már lépne is ki az ajtón.
- Várjon - kiált utána a férfi s hirtelen feláll az asztaltól. A lány megtorpan és tetetett érdeklődéssel fordul a férfi felé. - Velem vacsorázna? - kérdezi mosolyogva. Bianka meglepődött arckifejezésére ráerőltet egy mosolyt.
- Nem hiszem, hogy...- kezdi a magyarázkodást.
- Kérem, csak egy vacsora. - erőlteti a férfi. Gyerünk Bianka... tedd félre az undorodat. A bizalmába kell férkőznöm.
- Jól van - adja meg végül magát a lány, de elpirulás helyett a gyomra is görcsbe rándul, ha csak rágondol.  Ismét egy bájos mosolyt mutat. Fulladj meg. Magában háborogva lép ki az ajtón.   - ezt a hólyagot... - sóhajt a lány, és háttal nekidől a csukott ajtónak - maguk meg mit bámulnak? - kiált rá kissé felháborodottan a két Békeőrre, akik az ajtó mellett állnak. A két őr, ugyan meglepődik Bianka kirohanásán, de kikerekedett szemeken kívül nem reagálnak rá. Bianka sarkon fordul és kis szégyenérzettel indult vissza a szobába, amiért így ráripakodott az őrökre.
- Luke - kiabálva lépett be a kis helységbe. - Luke! - a fiú ijedt arccal jön ki a fürdőből vizesen, egy szál törülközőben. Bianka maga sem érti, hogy most miért, de a lány szemében könnyek gyűlnek. Lerogy az ágy mellett és tenyerébe temeti az arcát. - Luke - suttogja maga elé. Rohadt rossz az élet! Miért? Miért kell mindennek elcsesződnie mindig? A fiú megrökönyödve nézi a lányt, majd odarohan.
- Bianka, mi a baj? - kérdezgeti szaporán.
- Hagyjál - motyogja artikulálatlanul a lány. A fiú a vállára teszi a kezét és megpróbálja felállítani. - Ne érj hozzám - hadonászik kétségbeesetten. A fiú a derekánál fogva felemeli, így próbálkozik a talpra állítással. - Tegyél le! - sikítja hisztérikusan Bianka. Rúgja, marja ahol éri de a fiú nem ereszti. Végül fáradtan rogynak össze mind a ketten. Bianka szinte rögtön elalszik Luke ölében. A fiú kisöpör néhány hajtincset a lány homlokából és figyeli, ahogyan alszik. Légzése egyenletes, arca kisimult, nyugodt.
- Mi a baj? - ismétli a kérdést suttogva és gyengéden végigsimít a lány arcán. Ekkor pattannak ki a mogyoróbarna szemek. Zaklatottan néz körbe, homlokát szinte azonnal ráncolni kezdi. Eltűnik a nyugodtság, légzése felgyorsul. Felkel és zavartan bámul bele Luke smaragd szemeibe.
- Meg kell keresnem Beetet. - jelenti ki végül.
- Veled menjek? - Bianka egy darabig mintha gondolkozna a válaszán, majd arca elkomorul.
- Ne. - hangja rideg. Most kivételesen nem remeg. Semmi bizonytalanság nincs benne, csak közömbösség és hidegség. Luke torka elszorul. Túl sokat gondolt a tegnapi ölelés és az előbbi jelenet mögé. Még elmotyog egy alig hallható "oké"-t.
Bianka gyorsan magához veszi a szükséges dolgokat, és már robog is át a kiválasztottak szállására. Amikor kilép a Törvényszék épületéből arcát megcsapja a hideg szellő. Már sötétedik. A tizenharmadik körzet felszíne nappal sem egy vidám hely, de félhomályban kifejezetten ijesztő. Bianka megszaporázza lépteit, hogy minél hamarabb átérjen. A szállás egy felhőkarcoló nagyságú üvegépület. Ugyan a kilátás nem túl látványos, a sok ablak világossá és barátságossá teszi a helyet. Éjszaka pedig, amikor égnek a lámpák, úgy világít az egész épület, mint egy gyertya. Bianka határozottan megnyomta a hármas gombot az üvegliftben, majd kifelé bámul a sötétségbe.
Amikor belép az emeletbe először az erős kölni csapta meg a lányt. Nem olyan illata volt, mint amilyet Luke használ. Ez sokkal frissebb, sokkal férfiasabb illat volt. Furcsán ismerős volt Bianka számára. Egy számára eddig ismeretlen, de kellemes érzés kerítette hatalmába. Nem tudta magában hova tenni az érzést.
- Beete? - szólította nevén a férfit. Megállt a nappali közepén, nem ment tovább a szobákhoz vezető folyosón. - Heló? - szólt hangosabban a lány. Zár kattanást hallott, majd ugyan nyúzottan, de megjelent a férfi a folyosón.
- Bianka, - állapítja meg a férfi. A lány a hanglejtéséből arra következtetett, hogy a férfi nincs meglepődve. - Hogy vagy kedvesem? - kérdezi mosolyogva a férfi és feljebb tolja az orráról lecsúszott szemüveget.
- Pocsékul - nevet fel kínjában a lány,- hát maga? - Beete csak egy nevetéssel reagál.
- Miben segíthetek? - kérdezi kedvesen.
- Megvallom, valami elég személyesről kell beszélnem önnel - halkítja le a hangját. A férfi közelebb hajol, hogy hallja, amit mond. - Tudnánk esetleg beszélni valahol, ahol senki más nem hallja? - tekintetével az avoxra bök, aki a szobában áll, hátha valakinek szüksége van rá.
- Menjünk be a szobámba. - javasolja Beete. A folyosó felé indulnak. A férfi előreengedi Biankát, - aki belép a szobába,-  és bezárja az ajtót maga mögött. Bizalmaskodva ül le a lány mellé az ágyra. - Nos miről lenne szó?
- A húgomról. - Bianka rögtön a lényegre tér. - Benn van az arénában és... - a lány hangja elcsuklik. Ugyan most nem érzi, hogy elsírná magát, de a torka összeszorul. A férfi apáskodóan átkarolja a vállát.
- Mit akarsz csinálni? - kérdezi Beete. Ráncolja a homlokát és közben mélyen Bianka kétségbe esett tekintetébe fúrja magát.
- Nem tudom - suttogja a lány. - azt reméltem, hogy ön majd megmondja. Mit csináljak? Maga már egyszer kijutott az arénából. Juttassa ki a húgomat is. - mondja zaklatottan.
- Félek drágám ez nem ilyen egyszerű. Az meg volt rendezve. Külső segítséget kaptunk de mi is be voltunk avatva.
- És mi nem adhatunk nekik segítséget?
- Lenne egy lehetőség, de...- a férfi haboz. Nem akarja becsapni, vagy ábrándokba ringatni a lányt.
- Van? - Bianka szemében megcsillant a remény sugara.
- de kockázatos.
- Nem érdekes, vállalom a kockázatot - Bianka legbelül csak arra gondol, hogy bármi áron kihozza onnan a húgát. Lélegzete felgyorsul.
- Hát, az aréna, benne minden, a kiválasztottakon kívül, árammal működik. - a lány először nem érti mire akar kilyukadni a férfi. - és egy esetleges áramszünet, elviekben szétbontaná.
- Arra gondol, hogy ha lecsapnám az áramot, akkor az aréna szétesik? Ez csodálatos! - ugrik a férfi nyakába.- Köszönöm Beete.
- Nyugalom, ne éld bele magad. Az sem biztos, hogy be tudsz jutni észrevétlenül az Irányító Központban, nem hogy bármihez is nyúlni tudnál. - A férfi aggódik Bianka reakciója miatt. Közben megoldáson gondolkozik.
- Attól ne féljen, azt én megoldom, csak azt mondja el, hogy ha benn vagyok mi a dolgom.
- Ezt így fejből nem tudom, kell egy kis gondolkodási idő. Te addig gondold át, hogy megéri-e.
- Az életemet is odaadnám, azért, hogy a húgom élhessen. - Bianka most először érzi, mióta a viadal elkezdődött, hogy teljesen biztos a dolgában.
A visszafele utat futva tette meg. Miközben ott volt teljesen besötétedett és az idő lehűlt. A törvényszék épülete sötétben még ijesztőbb és nyomasztóbb hangulatú volt. A folyosók ugyanolyan monotonok és üresek. Biankában túl tengett az adrenalin és az endorfin a Beetevel való beszélgetés miatt. Ahogy belép a szobába Luke feszült tekintetével kell szembe találkoznia. Nem szokott így nézni. Ő a "laza vagyok és mindent leszarok" embere. Soha nem feszült. Legalább is a régi énje nem volt az.
- Luke - Bianka becsukja maga mögött az ajtót és ijedtséggel kevert meglepettséggel lép a fiú felé. - Baj van? - a lány gyengéden a kezei közé fogja Luke arcát, de ő kimozdul közüle.
- Morphilia hagyott itt neked egy ruhát. Azt mondta vedd fel és menj Mr. Nixon irodája melletti terembe. - mondja monoton, szinte már unott hangon a fiú. A hangját és az arcmimikáját tudja szabályozni, de a szemei üvöltenek. - Miért nem mondtad, hogy vacsorázni mész Wiliammel? - a fiú hangjában van valami számonkérés, amitől Bianka ideges lesz.
- Nem éreztem úgy, hogy tudnod kell róla. - vonja meg a vállát. Időközben az aggódó arckifejezés leolvadt, kezeit leengedte és most csak bénán lógnak az oldala mellett. - Most, ha megbocsájtasz átöltözök, William vár rám. - felhúzta az orrát és magabiztosan odament az ágyon fekvő ruhához. Egy tollas, pasztell kék  egybe ruha volt, nagy, enyhén bélelt kivágással. Derék résznél egy aranyszalag húzódott. Az alja oldalrésznél combközépig fel volt hasítva. Egy arany magassarkú tartozott még a ruhához. Belenézve a tükörbe Bianka szépnek látta magát, de mintha nem is ő lenne a tükörben, hanem egy másik lány, aki csak hasonlít rá.A tollas, fodros, csillogó ruhák annyira nem tartoztak az ő világához... Az ő stílus világa kimerült a farmerban és a tornacipőben.
- Oh, szóval William vár - neveti el magát gúnyosan Luke. - Tudod, én is vártam rád sokáig. - hangja dacos és képmutató.
- Nem tudom, hogy mire vártál... - magára erőltet egy gúnyos mosolyt ő is, de közben a mellkasa megint összeszorul az emlékek hatására.
- Rád, Bianka! - fakad ki Luke. A lány gúnyt és iróniát keres a hangjában, de érdekes mód ez teljesen őszintén hangzott.
- Rám? - mutatóujját maga felé görbíti. Az őszinte kirohanás ellenére, a szöveg nem állja meg a helyét.
- Még most is várok - motyogja alig hallhatóan a fiú és szégyellősen lesüti a szemeit.
- Hát Switch, ezzel elkéstél. - mondja határozottan Bianka. Kinyitja az ajtót, de a küszöbről még visszafordul. - Várhatsz rám akár örökké is, nem érdekel. - a hangja megcsuklik és szemébe könny szökik, de ezt Luke már nem láthatja, mert a lány becsapja maga mögött az ajtót.