~KIÚT~ 5. rész

Hangosan trappol végig a folyosón, közben szaporán próbálja visszapislogni a könnyeket. Ezt Luke sem gondolhatja komolyan... Több, mint két éve nem is hallottam róla, és most hirtelen feltűnik azzal, hogy ő várt rám... Mi ez, ha nem képmutatás? Ott hagy, aztán azt várja, hogy én menjek vissza hozzá. Bianka szeméből eltűntek a könnyek és helyét harag vette át. Kezei ökölbe szorultak, majd elernyedtek. Odaért a megadott teremhez és kopogás nélkül, de óvatosan nyitott be. A teremben egy hosszú, fa asztal volt, a végén két terítékkel. Az egyiknél William ült.
- Bocsánat, elhúzódott a beszélgetés Beetevel - szabadkozott Bianka.
-Semmi gond, - húzta vigyorra a száját a férfi - egy ilyen szép hölgyre megéri várni - a giccses bóktól felfordult a lány gyomra, de kifelé csak egy pironkodó mosolyt mutatott és halkan kuncogott egyet. A férfi felpattan a helyéről és kihúzza a hosszú támlájú, vörös bársonnyal bélelt fa széket. Bianka egy halvány mosollyal köszöni meg a gesztust, majd helyet foglal. William ül az asztalfőn, a jobb oldalán pedig a lány. Vele szemben három plafonig érő, fehér keretes ablak nyújtott kilátást a szállásra, amiben néhány kivételével már nem égtek a lámpák. Bianka csak előre bambul és próbálja figyelmen kívül hagyni William fürkésző tekintetét. A lány idegesen dobolni kezdett ujjaival az asztalon. Tiszta hülye vagyok... Nem fogom tudni eljátszani, hogy bele vagyok esve. Nem bírom az ilyen bájgúnárokat. Bianka fejében még mindig visszhangzik a Játékmester tegnapi mondata: "Fogadtunk, hogy mennyi idő, mire a lány teljesen bekattan." Próbálja nyugtatni magát, de egyre csak azon jár a feje, hogy milyen rossz ember az, akivel el akarja hitetni, hogy odáig van érte.
- Baj van? - William gyengéden maga felé fordítja a lány fejét, ezzel felvéve a szemkontaktust. - Olyan szótlan... - végig simít. Bianka kimozdulna előle, de ehelyett ráteszi a sajátját a férfi kezére és egy halvány mosoly keretében lesüti a szemeit, mint aki épp elpirul.
- Cs-csak  nagyon, - lágyítja a hangját és dadogást tettet. Bianka - miután Lukkal szakítottak - megtanult olvasni a férfiakban és hogy, hogyan manipulálja őket kedve szerint. - nagyon izgulok. - fejezi be. A férfi egy kacér vigyort mutat és megfogja a lány kezét. Bianka ezt egy izgatott pillantással, és egy mosollyal nyugtázza. Vedd már le rólam a kezed...
- Nincs rá oka. - mondja kedvesen és közben tekintete cikázik a lány szemei és szája között. Alig észrevehetően közelebb hajol a lányhoz, de az ő fejében már ettől is pirosan világít az a bizonyos vészlámpa. Ne! Húzódj vissza most azonnal! Fúj. Most komolyan meg kell csókolnom? Ne... Bár a gondolatai igen ellentmondásosak, gyengéden beleharap az alsó ajkába és ő is közelebb hajol hozzá. Lecsukja a szemét és lélegzet visszafojtva várja, hogy ajkaik egymáshoz érjenek. Érzi a férfi meleg leheletét az arcán. Torka elszorul. Basszus, mit csinálok? 
Ekkor kicsapódik az ajtó és mind a ketten abba az irányba kapják a tekintetük. A meghittnek mondott pillanat szerte foszlik. A pincér látva, hogy megzavart valamit gyorsan behozza ezüst tálcán a levest, lerakja eléjük és lehajtott fejjel kihátrál a teremből. Bianka leereszt egy megkönnyebbült sóhajt, amit idegesnek is lehet venni, ha az ember nem tudja, hogy valójában mire gondol a lány. A csók szerencsére elmaradt, de ahogy ezt a majmot nézem... attól tartok, hogy nem úszom meg. Alma levest kaptak, gőzölög, tehát még meleg. Nagyon finom édes, krémes íze van.
- Na és hogy sikerült az interjú? - érdeklődik a férfi, miközben kanalaz egyet a leveséből. Eközben -sokkal óvatosabban, mint az előző - bejön egy másik pincér, tálcáján egy üveg bor és két pohár. Végigméri a vacsorázókat és mivel látja, hogy csak beszélgetnek és nem zavarja őket, odasétál az asztalhoz és kitölti nekik a vörös folyadékot.
- Hát... - húzza sejtelmes mosolyra a száját a lány - majd elolvassa az újságban. - Miért mondtam ilyet? Nincs semmilyen újság. Bianka, meg vagy te húzatva? Egyébként is... Beszéljél már! Szóval tartod és addig se kell smaciznod vele... 
- Ugyan, csak tud valamit mondani... - Jól van. Szerencsére nem hagyta annyiban a témát. William lenézett a levesére, vett kanalával belőle, de a szája előtt megállította és újra visszanézett a lányra. Egy kicsit összehúzta a szemeit és lehalkította a hangját, szinte suttogott.  - kulisszatitkokat - kacsintott egyet.
- Nos, igazából semmi érdekes nem került szóba. - Bianka agya szinte zakatolt a kamu történet kitalálását. És párhuzamosan ezzel forrongott William minden mozdulatától. Töröld már le az arcodról ez a vigyort, seggfej! - Arról kérdeztem, hogy milyen mentornak lenni, a mentoráltjának hány támogatója van... ilyesmi.
- Áhh, értem. - mosolyodik el a férfi. Ebben a mosolyban nincs semmi nagyképűség, vagy gőg. Nem kacér agy kihívó. Na ha állandóan így mosolyognál talán még helyes is lehetnél. De ehhez nyilvánvalóan félre kellene tenned a becsvágyadat, és ez tudjuk, hogy nem fog menni... 
- És mi van magával? - tereli a témát Bianka. Ha már eljátszom, úgy illendő, hogy visszakérdezzek...
- Nem tegeződhetnénk? Kérem. - egy pillanatra elkomolyodik.
- De, persze - mosolyog a lány. - Akkor mi van veled? Mr. tökély Főjátékmester? - nevet alig észrevehető ironizálással a hangjában, kortyol egyet a borból, majd megnyalja az ajkait. Időközben elfogyasztották a levest, így két szorgos pincér, akik talán avoxok voltak, de ebben nem volt biztos a lány, elvitte előlük a tányérokat.
- Ebbe a mondatban mindent belefoglaltál. - nevet nagyképűen - Játékmester vagyok, és tökéletes. - kihúzza magát és megigazítja a nyakkendőét, ezekkel a mozdulatokkal és szavakkal egy tökéletes bunkó képét nyújtva a figyelőknek.
- Oh tényleg? - nevet a lány. Az utóbbit csak én nem vettem volna észre? 
- Nem hiszed el? - Williamet mintha egy kicsit lesokkolta volna ez, de ettől függetlenül kedvesen mosolyog. Bianka válasz-képp kislányosan megrázza a fejét. A lány semmiképpen nem mutatná, hogy milyen bunkó lenne a férfival, ha nem a húga élete enne a tét. - Hát én gazdag, okos, jóképű, kedves és udvarias vagyok...
- William, nem vagy nagyképű egy kicsit? - kérdezi nevetve. A férfi is csatlakozik hozzá. Oh hidd csak azt, hogy nem komolyan mondom...
- Nem, csak öntudatos. - Jóképű, kedves, udvarias, gazdag, okos, öntudatos és persze végtelenül szerény is... - És mi van Lukkal? - vált egy kicsit komolyabbra William. Közben kihozták a főételt, ami pácolt, mézes sült hús volt, köretnek pedig rizst adtak hozzá. Ínycsiklandozó illata szinte magától késztette Biankát, hogy fénysebességgel fogja meg az evőeszközöket és kóstolja meg az ételt.
- Mi lenne? - kérdezi őszinte meglepettséggel a lány két falat között.
- Ő az exed, ha nem tévedek...- Indiszkrét kérdéseket feltenni egy randin... Ez is csak a bunkóság egy szintje. 
- Hát, olyasmi. - a lány zavartan a füle mögé tűri a haját, majd felhajtja a poharában maradt bort is. Öntené magának az újabb adagot, de az üvegben egy csepp sem maradt. William int a pincéreknek, akik azonnal hoznak egy másik üveggel. Bianka hálásan néz a pincérre, aki kitölti neki a vörös folyadékot.
- Olyasmi? - William nem hagyja annyiban. Vagy nem vette észre a lány hangjában a fájdalmat, vagy csak nem vesz róla tudomást.
- Figyelj, muszáj erről beszélnünk? - csapja egy kicsit erősebben az asztalhoz a boros poharat a lány. Szúrós tekintettel néz  a férfira, aki csak közömbösen ránt egyet a vállán és bekap egy falat sült húst.
- Nem muszáj, ha nem akarsz. - a hangja rideg és egy kicsit szomorkás. Érdekli a téma. Annál jobban, ha Bianka nem akar róla beszélni.
- Nem akarok. - szögezi le a lány. Miért érdekli? Csak, csak nem... - ha csak nem vagy féltékeny... - hangja megenyhül és játékosan végigsimít a férfi kezén. Közben a főétel is elfogyott és a pincérek sürgölődve kivitték a tányérokat és kisebb kelyhekben behoztak valami egzotikusan kinéző puding-féleséget.
- Én? Féltékeny? Ugyanmár... - fújtatott egyet és összehúzta a szemöldökét. - Csak érdeklődtem. - folytatja egy kicsit komolyabban. Mélyen és jelentőségteljesen belenézett a lány mogyoróbarna szemeibe. Közelebb hajolt. Basszus! Meg akar csókolni? - Nos? - folytatja halkabban. Nem csókolja meg, csak a bizalmaskodó hatás érdekében hajolt közelebb a lányhoz.
- Féltékeny vagy. - állapítja meg a lány a férfi tekintetébe fúrva a sajátját. Érzi, hogy a bor már egy kicsit eltompítja az érzékeit.
- Én nem. - mondja határozottan William. - Talán ő az... de én nem. Nincs mire, hiszen itt ülsz velem. - dől hátra elégedetten a székében. Arcán vigyor terül el. Bianka füle mellett elsuhant a bók, és csak egy mondatrészen akadt meg.
- Hogy érted, hogy ő féltékeny? - ráncolja a homlokát és újabbat kortyol a poharából, majd visszarakja az asztalra azt, szemét le se véve a férfiről.
- Mikor szakítottatok? - kérdezősködik tovább William. Fürkésző és kíváncsi tekintetével próbál a lányban olvasni, de ő bambán néz előre. Ezzel rekeszti ki a hívatlan személyeken a lelkéből.
- Nem akarok erről beszélni. - Bianka tovább küzd. Most kivételesen nem a női rejtélyességét akarja tartani, hanem egyszerűen nincs kedve őszintének lenni ezzel a fickóval. A lány kissé előredől a székében.
- És miről van? - hajol újra oda William. A lány észreveszi, hogy a férfi újra a szája és a szeme között cikázik tekintetével.
- Semmiről. - azzal egymáshoz tapasztja az ajkaikat. Inkább csókolózom ezzel a majommal, mint hogy a Lukkal való bonyolult kapcsolatomról kelljen beszélni. Szakítottunk, de ha William nem téved és a jelek nem csalnak, Luke még mindig táplál felém bizonyos érzelmeket. Mert miért ne? Engem a barmok mindig megtalálnak... William vadul csókol. Mint a kiéhezett állat kap újra és újra a lány ajkai után. Bianka fejében meg csak az jár, hogy mikor van már vége? Mikor lesz elég? De gondolatait félre téve, engedelmesen csókol tovább. Majd elválik a férfitől, legurítja a torkán a poharában maradt bort, és folytatja. Összeszorítja a szemeit és próbál egy olyan férfit maga elé képzelni, aki kedves, udvarias, jóképű, de minduntalan a fiatal Luke jut eszébe. Van a smaragd színű szemeiben valami, ami különlegessé, ami felejthetetlenné teszi őt. És Bianka azon kapja magát, hogy átadja magát a képzeletének és a fejében Lukkal csókolózik ebben a pillanatban is.
-  Nem, nem, nem. Többet ittam, mint kellett volna. Ha négy évvel ezelőtt belegondolok Lukkal csókolózni csodás, de most felfordul tőle a gyomrom, hányingerem van. - emlékezteti magát Bianka.
-Nem úgy tűnik, édesem. - szólal meg a képzeletét uraló énje. - Oh, Luke! Oh, Luke! Oh! - sóhajtozik ironizálva.
- Elég! - szól rá Bianka. - nem vagyok teljesen józan. Sok bort ittam. 
- Persze - vonja meg a vállát a másik. - Ha neked ez így megnyugvást okoz... hidd csak ezt. 
Bianka zaklatottan nyitja ki a szemeit és válik el a férfitól. A következő látvány fogadja: Már nem a saját székébe ül, hanem a férfi ölében,  szemből. William úgy néz rá, mint, aki menten felfalja a lányt, majd a nyakát kezdi csókolgatni. Bianka először sóhajtva adja át magát a cirógató érintéseknek, majd észbe kap és eltolja magától a férfit.
- Ne! Túl sokat ittam. - áll fel az asztaltól. Basszus! A rohadt életbe! Mi van velem? Én nem vagyok ilyen. Basszus! - Most mennem kell. Jó éjt William. - köszön el a lány és ad egy gyengéd puszit a férfi arcára. Majd választ nem is várva megfordul és kirohan a teremből.
A visszaúton a lába többször megbicsaklik a magassarkúban. Szédülni kezd, minden harmadik lépésnél neki támaszkodik a falaknak. Nagy nehezen eljut a szobáig. Luke félmeztelenül bámul ki a sötétségbe. Hihetetlen hogy milyen kidolgozott teste van. Hátizmai tökéletesek, lapockái izgatóan állnak ki, vállai íve férfias és izmos. Ahogy ezek megfogalmazódnak a fejében, legszívesebben megpofozná magát.
- Bianka meg vagy te húzatva? Már elfelejtetted milyen szörnyűségeket kellett átélned csakis miatta? - a belső énje felháborodott a bűnös gondolatokon.
- De mindig érdemes adni egy második esélyt nem? - kérdezi. A lány megejt egy halvány mosolyt.
- Na, most beszél belőled az alkohol. Remélem ezt holnapra nagyon gyorsan kivered a fejedből és szép kis fejfájáson lesz a kéjelgéstől. - Bianka mögött becsapódik az ajtó és Luke a lány felé kapja a tekintetét.
- Jó volt a randi? - kérdezi nevetve a fiú. Annyira más a hanglejtése, mint Williamnak... A Főjátékmesteré határozott, férfias, domináns és gőgös. Luké pedig ironikus, gyerekes és végtelenül szeretni való... nem. csak az alkohol, csak az alkohol. 
- Hát... - habozik a lány. Nem tudja, mit mondjon. Talán a csókot nem kéne említeni... - egy része igen.
- Melyik része? - a fiú néhány lépést tesz felé. A karjait összekulcsolja a háta mögött. Ettől egy kicsit olyanná válik az egész megjelenése, mint egy pornósztárnak, aki azt akarja, hogy komolyan vegyék.
- Nagyszerű boruk volt - horkan fel a lány. Az ajtófélfának támaszkodva leveszi a cipőjét. Szédülés lesz úrrá rajta és egy óvatlan pillanatban a keze lecsúszik a fáról és a lány elesik. Nevetve támaszkodik fel, és Luke aggódó tekintetébe ütközik.
- Te részeg vagy - állapítja meg a fiú. Kézen fogja az elázott lányt és a fürdőbe vezeti.
- Te meg helyes vagy Luke. - csúszik ki a száján. Kuncogva a szája elé kapja a kezét. - Hoppá, ez titok. Ne mond el, hogy elmondtam jó? - nevetgél tovább idétlenül. A fiú közben lefejti róla a kék ruhát. - Miért vetkőztetsz le? - kérdezi gyermeki ártatlansággal. Végig tekint magát , majd belenéz a tükörbe és csípőre tett kézzel pózol egyet. - Hmm... Jó alakom van. - egyszál fehérneműben ácsorog.
- Talán a piának jó hatásai is vannak. - mondja halkan Luke, miközben a ruha összehajtásával vesződik.
- Micsoda? - néz nagy szemekkel Bianka.
- Tudatosul benned, az amit józanon soha nem ismernél be magadnak. - felnéz munkálkodásából. - Gyönyörű vagy. - suttogja. Bianka hirtelen nem tud mit kezdeni a fiú szavaival. - De aludnod kell. - a ruhét végül átdobja a zuhanytálca keretén és odalép Biankához. - Karold át a nyakam. - adja az utasítást és amikor a lány engedelmeskedik, felkapja, mint egy rongybabát és le sem teszi az ágyig. Ott betakargatja és még egyszer végig fürkészi a lány arcát.
- Nem vagy te egy kicsit apáskodó? - kérdezi csukott szemekkel Bianka, de már nem is tudna a fiú felelni rá, mert szinte azonnal mély álomba merül.
- Jó éjszakát Bianka. - homlokon csókolja a lányt és elsétál mellőle.

*

Reggel borzalmas fejfájásra ébredek, Luke karjaiban. Az est addig rémlik, hogy kiszaladtam a teremből. Utána már egészen homályos. Elvágódtam az ajtóban, Luke levetkőztetett és berakott az ágyba. Beszélgetésre, vagyis arra, hogy beszélgettünk, de egy szóra sem belőle. Basszus! remélem nem csináltam hülyeséget... Bianka felkel és az ágy melletti éjjeliszekrényen egy tálcán egy pohár vizet és néhány fájdalom csillapítót talál egy üzenettel. 

"Azt hiszem nem kellett volna az utolsó pár pohár. Vedd be a gyógyszereket! Találkozunk még?

 William."

 Bianka belegondol, hogy mit írt volna Luke a papírra : 

"Nem kapsz több bort. Vedd be a bogyókat és irány le a bárba. Ott találkozunk.

 Luke. " 

Könny szökik a lány szemébe az emlékek gondolatára. Az arcába temeti a kezét és némán sírni kezd. Vállai rázkódnak és egész testét végig járja a remegés. Hirtelen egy hideg kéz érinti a csupasz hátát. A lány hátrakapja ijedt tekintetét. 

- Mi a baj? - kérdezi Luke egy kis unalommal a hangjában. Biztos unja már, hogy Bianka állandóan csak sír vagy balhézik és sose tudni miért. 

- Ez az egész. - törli meg a szemét a lány. - William... a húgom, te, ez az egész. - felhúzza a mellkasához a lábát és ismét elrejti a világ elől az arcát. 

- Hogyhogy William? Történt valami tegnap? - a kérdés kikerülhetetlen. De erre a kérdésre Bianka nem áll készen őszinte választ adni. Mármint teljesen őszintét nem. A megfelelő kérdés az, hogy mi történt Biankában? Előző nap újra Luke felé kezdte húzni a szíve, pedig utálja a fiút. Persze nála jobban már csak Williamet utálja...

- Én és William... - a lány haboz. Ez az utolsó lehetősége, hogy ne mondja el.  - tegnap csókolóztunk. - Kimondtam. Kész. Én ezennel teljesítettem az őszinteségi feladatom... majdnem. 

- Oh - A fiú meglepett és ha lehetséges még komolyabb, mint az előbb. - és jó volt? - Az eredeti kérdés úgy szól: Jobb volt, mint velem? Luke átfogalmazhatja, de túl jól ismerem ahhoz, hogy nem tudjam , mit gondol. 

- Nem tudom. - a lány szégyellősen a füle mögé tűri a haját. - voltak zavaró, de kellemes tényezők. - Kellemes? Mi volt ezen kellemes? Basszus! Tereld el a témát! - Öhm... Beete nem jelentkezett? - közben feláll és magára vesz egy sötétzöld garbót. Az ággyal szemben van egy beépített szekrény, amit az első napon észre sem vettek. A szekrény, mint férfi, mint női ruhákkal tele van, így mind a ketten kedvükre válogathatnak.
Luke megtámaszkodott az ágyon és a neki háttal álló lányt tanulmányozta.
- Egy férfi hívott. Igen, azt hiszem ez volt a neve... - gondolkozott el a fiú.
- Köszi - fordult felé a lány, mire Luke hirtelen elkapta a tekintetét. Bianka felvett egy derékig érő fekete farmert, majd visszafordult a szekrényhez és kotorászni kezdett - Luke és még valami. Ne nézd a fenekem! - dobott oda neki egy farmert, azután gyorsan belelépett egy sötétzöld magassarkúba és kisietett a szobából.
Hamar kitalált az épületből, de fintorogva nyugtázta, hogy odakinn szakad az eső. Mivel nem úgy tűnt, hogy mostanában alább fog hagyni, nagy levegőt vett és minden tőle telhető módon - már ha képes egyáltalán valaki rendesen futni magassarkúban - indult a szállodába. Persze az összes pocsolyába belelépett, ami a két épület között volt, a haja csatakosan tapadt az arcához és a ruháiból nem csöpögött, szabályosan folyt a víz, mire betipegett a szállásra. Maga után nagy tócsákat hagyott minden egyes lépésével és próbált az őt bámuló, meglepett avoxok tekintetével nem törődni.
Beete a nappaliban ücsörgött és egy jegyzetfüzetbe firkált, rajzolgatott. Mikor meglátta az elázott lányt, adott neki egy pokrócot és utasította az avoxokat, hogy valamelyik kiválasztott ruhái közül adjanak neki száraz darabokat.
- Mmm - mutatott egy fekete, finom anyagból készült blúzra a fekete hajú avox lány majd kivett mellé egy bézs színű cicanadrágot, egy fekete zoknit és fehér, csipkés alsóneműket.
- Tökéletes lesz, köszönöm - mondja hálásan Bianka és leveszi a bőréhez tapadó ruhadarabokat. A fekete hajú a fürdőre mutatott, ezzel jelezve, hogy Bianka nagyon átfagyott, nyugodtan lezuhanyozhat. A lány bólintott és a fürdő felé vette az irányt. Nem fürdött, csak a hősugárzót kapcsolta be és a dobozt vette igénybe, ami megszárítja a haját. Felvette a ruhákat és kisietett Beetehez. A férfi nem volt egyedül. Egy vöröses barna hajú nő, aki ugyan nagyjából egykorú lehetett Biankával, sokkal érettebb megjelenésű volt, és egy néhány évvel fiatalabb, szőkés fiú.
- Annie -  csodálkozott Bianka. A nő hátrakapta a fejét és széles mosollyal odaszaladt a lányhoz, hogy megölelje. - Örülök, hogy látlak - amikor jobban szemügyre vette, megállapíthatta, hogy a nő terhes. Dudorodó hasa alapján az ötödik, hatodik hónapban járhat... - Részvétem Finnick miatt. - mondja kicsit szomorkásan a lány.
- Köszönöm. - Annie ugyan mosolyog, de szemeiben könnyek csillognak. - Hát legalább hagyott valamit emlékbe. - nevet fel szomorúan és megsimogatja a hasát. Közben a szőke fiú is felállt, akit Bianka ugyan még személyesen nem ismert, de a tévében sokat mutatták. A Kapitólium kedvence, az elátkozott szerelmes, Peeta Mellark.
- Örülök a találkozásnak. - nyújt kezet a lány. Peeta elmosolyodik és határozottan, de gyengéden megrázza a lány kezét.
- Én is.
- Te vagy a húgom mentora. - állapítja meg.
- Igen. - nyugtázza a fiú. Óvatosan a lány két vállára teszi a kezét, hangját pedig lehalkítja, szinte már suttog.  - Ne aggódj! Ki fogjuk tudni szabadítani.